|
|
|
|
|
|
|
Olvasónk használt autó vásárlása után néhány nappal szembesült a valósággal: sérülésmentesnek hitt autója törött volt, ráadásul majdnem ki is gyulladt. |
Ténykérdések rovatunkban általában
konkrét panaszokkal foglalkozunk, s jogi szakértőnk mellett megszólalási
lehetőséget kap a másik fél is. Most a levélíró használt autójának kálváriáját
inkább okulásként mutatjuk be, hogy a leendő autótulajdonosoknak segítsünk.
Idézet olvasónk leveléből:
2003. 02. 06-án vettem egy másfél éves Peugeot 307 típusú gépkocsit. Az eladó, a
gépkocsi második tulajdonosa magánszemély volt. Szabvány adásvételi szerződést
írtunk alá, és még aznap cascót is kötöttem. Az eladó szóbeli tájékoztatása
szerint a gépkocsi legjobb tudomása szerint sérülésmentes. Másnap, azaz 2003.
02. 07-én a gépkocsin elektromos rendellenességet észleltem (álló helyzetben),
majd nem sokkal később a gépkocsi elkezdett füstölni. Szerencsére hamar
áramtalanítottam az autót, így az nem égett ki. A füst a motortérből eredt.
2003.02.09-én hétfőn reggel trélerrel bevitettem az autót a legközelebbi Peugeot
márkaszervizbe. Néhány óra múlva sikerült feltárniuk a füst és a probléma okát.
A fő kábelköteg egy része égett meg. A szerviz írásos és szóbeli szakvéleménye
alapján a hiba oka elektromos zárlat lehet. Gyártási hiba kizárva. Ekkor
értesültem arról is, hogy a gépkocsi korábban sérült volt az elején.
Természetesen a gépkocsit az adásvétel előtt átnézettem. A
rétegvastagság-vizsgálat nem mutatott eltérést, mivel a gépkocsi lökhárítói, a
két első sárvédő-lemez műanyagból van ennél a típusnál. Ezen anyagok egyikénél
sem lehet megállapítani ezzel a vizsgálattal, hogy a gépkocsi sérült volt-e. Az
autó karbantartását nem márkaszervizben végezték, mivel erről is informálódtam
az adásvétel előtt.
A javításhoz ki kellett cserélni a komplett kábelköteget, aminek költsége
munkadíjjal együtt közel 200 000 forint volt. Örömmel fizettem ki a számlát,
mivel az elektromos rövidzárlat akár a központi számítógépet és az egyéb
berendezéseket is tönkre tehette volna.
Ezután lekérdeztettem a biztosítótársaságnál, történt-e káresemény az autóval
korábban. Egy hét várakozás után kiderült, hogy 2 millió forintot fizettek ki
cascóra. Mivel a gépkocsi rendszámát kicserélték, és ilyen nagy összeget vettek
fel rá, az elméletem a következő (ezt nemsokára talán már bizonyítani is tudom).
A gépkocsi első tulajdonosa összetörte az autót, a biztosító gazdasági totálkárt
állapított meg, kifizett a 2 millió forintot, majd a tulajdonos eladta a roncsot
valamekkora összegért. Ezt a roncsot vette meg a gépkocsi második tulajdonosa,
majd a saját költségén megjavíttatta az autót és nekem értékesítette. Vajon
tudott-e a kábelköteg hibájáról? Talán nem. Valószínűleg nem vették észre, hogy
az is megsérült, vagy sokallották a csere költségét, és azért nem cserélték ki.
Mindenesetre bosszantó, hogy körülbelül 40 km és fél nap birtoklás után ennyit
költsek a gépkocsira, az idegességről nem is beszélve.
Dr. Kovács Kázmér, az A2 jogi szakértője válaszol
A Magyar Biztosítók Szövetségének válasza
Az Autó2 újság 2004/7. számában megjelent cikk rövidített változata
|
|
||